Hírek
Featured
Az adventi időszakot megelőző héten két szakmai programon is részt vehettek a Sziveri Intézet munkatársai.
Október 25-én a Sziveri Intézet vezetője, Arany Zsuzsanna tartott előadást Kolozsváron, Kosztolányi költői és regényírói munkásságáról, a Nyugat folyóirathoz kapcsolódóan. A program a Magyar Tudományos Akadémia „MTA Alumni” nevű kezdeményezésének keretében valósult meg, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatójának, Vörös Alpárnak meghívására.
Október 26-27-én pedig a Pannon Egyetem HTK konferenciáján vettünk részt, a Magyar Tudomány Ünnepe 2024 programsorozatnak köszönhetően. Az irodalmi szekcióban a következő előadásokat hallhatták a résztvevők:
- Arany Zsuzsanna: A szeretet misztikuma. Thornton Wilder regénye, a Szent Lajos király hídja és annak magyarországi visszhangja
- Ladányi István: A nevek jelentősége és jelentései Tolnai Ottó Szeméremékszerek című regénytrilógiájában
- Kovács Gábor: A „counterpart” fogalma a verspoétikában és a prózapoétikában
A szekcióelnök ezúttal tanítványunk, az ITDK sikeres szereplője, Mészáros Kornélia volt, aki remekül látta el feladatát!
Featured
Évszaktündér, manók, Kis Vuk. Nem csak a mesékben, hanem textiltáskákon is találkozhatunk velük.
Az Európai Hulladékcsökkentés Hét keretében az „Örökös Zöld Óvoda” címet viselő Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda apraja-nagyja és a lelkes, kreatív szülők újrahasznosított anyagból készült textiltáskákra rajzoltak, festettek.
A Bóbita Óvoda már harmadik alkalommal vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét pályázati programján, mely az idei évben november 16-24 között zajlik és középpontban az élelmiszer pazarlás problémája áll.
A Haszkovó lakótelepen található óvoda a megelőzésre fektetett hangsúlyt azzal, hogy olyan kreatív megoldásokkal díszítették a vászontáskákat, melyek arra bíztatják használóikat, hogy vigyék magukkal a bevásárláshoz, ezzel is csökkentve a csomagoló anyag felhasználást. Az elkészült alkotások, a kihelyzett installáció és maga a kiállítás nem titkolt célja az is, hogy felhívják a figyelmet a tudatos vásárlásra és a környezetvédelem fontosságára.
Az óvoda kilenc csoportja, a kreatív munkaközösség tagjainak vezetésével és a szülők bevonásával együttesen készítette el az ötletes, esztétikus, vidám, színes alkotásokat. A rendkívül változatos pályaművek között megcsodálhatunk manó házakat, a négy évszakot különböző formákban megjelenítve, a Föld bolygót, növényeket, nonfiguratív formákat, de láthatjuk mindenki kedvenc mesefiguráját, kis Vukot is.
Szeretettel várunk mindenkit az "N" épület 1. emeletén található kiállításra, mely a Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda közösségének, az Európai Hulladékcsökkentési Hét pályázatára készítettek. Az Agóra Kulturális Központ után, a Pannon Egyetem Humántudományi Karán 2024. december 3-ig tekinthető meg a kiállítás.
Featured
Dr. Mészáros Attila 2024. november 14-én pedagógusok számára tartott asszertív kommunikációs képzést. A Dózsa György iskola tantestülete gyakorlatok segítségével, interaktív módon ismerte meg a hatékony kommunikációs formákat, melyek segítik az együttműködést.

Featured
Featured
Dr. Mészáros Attila 2024. november 14-én pedagógusok számára tartott asszertív kommunikációs képzést. A Dózsa György iskola tantestülete gyakorlatok segítségével, interaktív módon ismerte meg a hatékony kommunikációs formákat, melyek segítik az együttműködést.

Featured
Kedves Hallgatók!
Minden elsőéves hallgatónk megkapta a felhívást a kompetencia mérés kitöltésére. Bár a kitöltés valóban hosszadalmas, a végeredmény egy olyan kompetencia útlevél, melyet a munka világába kilépve hasznosítani tudtok! Vegyétek kezetekbe a jövőtök alakulását!!!
Featured
Csütörtökön a Foton, pénteken a VEAB ad otthont a HTK két napos Éghajlatváltozással kapcsolatos KOnferenciájának, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Featured
A tanárképzés és -utánpótlás fontos feladat. Ezt a témát járta körül Egerben a XXVI. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia, és erről folytattak kerekasztal-beszélgetést az ország Tanárképző Központjai Budapesten.
A Pannon Egyetem november 22-ei nyílt napján többek között tanári szakjainkról is érdeklődhettek.
https://www.facebook.com/events/900559815359399
Szeptemberben induló szakjaink (szakpárban):
magyar nyelv és irodalom szakos tanár
angol nyelv és kultúra tanára
német nyelv és kultúra tanára
informatikatanár (digitális kultúra tanára)
hittanár-nevelőtanár (PE-VÉF)
Várunk minden kedves érdeklődőt a Tanárképző Központ standjánál!